A világban a helyzet minden nap bonyolultabb. A fertőzöttek száma naponta folyamatosan növekszik, és a koronavírus halálos áldozatai közé tartoznak az orvosok és az egészségügyi személyzet is.

Nem úgy van az, hogy a hősök nehéz időkben alakulnak ki. Csak akkor ismerjük őket fel. Lehet, hogy átlagos arcuk van, és az utcán nem veszük őket észre. De pont ezért kell ezeknek a nehéz időknek eljönniük, hogy az arcukon kívül többet is láthassunk. Az erőjüket, kitartásukat, kitartóképességüket, az adott helyzet legnagyobb nehézségeinek és hátrányainak leküzdéseiket, csapások elfogadását, egészségük kockáztatását, hétszer esnek és nyolcszor felállnak.

A koronavírus rezisztensebb, mint gondoltuk. Ezért nem lehet csak egy ágazatot kiemelni, amely a jelenlegi helyzetben a társaság számára a maximálisat cselekszi. Noha a legnagyobb nyomásnak az egészségügy van kitéve, a rendőröknek, a tűzoltóknak és a katonáknak is nagy köszönet jár. Érdemes megjegyezni az üzletekben dolgozó elárusítókat is, akik mindennapos nyomásnak vannak kitéve és nagyobb védelem nélkül vannak. A legelején mindenki megpróbált élelmet biztosítani otthonának, és így több ember gyülekezett a boltokban, tehát nagyobb valószínűséggel terjedt a fertőzés. Hasonlóképpen, a kamionosok is abban a helyzetben vannak, hogy elegendő élelmiszert biztosítsanak az áruház láncokba, és fennáll az ő megfertőződésük rizikója is.

Amikor mindannyian egyesítjük erőinket, együtt sikerrel tudjuk biztosítani a fő szektorok működését, hogy legyen mit enni és legyen kihez fordulnunk betegség és sürgősség idején. Mivel az élet nem szűnt meg, továbbra is vannak más betegségek is, amelyekkel gyakran szembesülnünk kell, és amelyeket sürgősen kezelni kell.

Az élet nem állt le, csak működésünk feltételei változtak meg.

A COVID-19 POZITÍV ÉS NEGATÍV VIZSGÁLATOK SZÁMA SZLOVÁKIÁBAN 2020 március 22.-éhez (forrás: TERAZ)