Ötvenes éveiben nagy változás következett be az életében. Elvesztette a munkáját, és el kellett döntenie, mi legyen a következő lépés. Ingrid Kuželová (52) felvette a kesztyűt, visszavágott, megtanulta a nyelvet, nem félt az idegen országoktól, és ma már Németországban ápol. Interjúnkban elárulta, mit tapasztal a munkája során.
Ingrid egy idős házaspárt ápol, akikkel összeszoktak. Az elején viszont voltak vicces és kínos helyzetek, könnyek és válságok. „Ma elismerek mindent, amiért harcoltam” – mondja a Besztercebányai hölgy.
Ötvenéves volt, amikor eldöntötte, hogy ápolónő lesz. Mi történt akkor az életében?
Sokáig a kertészkedés volt a kenyerem, Nyitrán végeztem el a kertészeti középiskolát, és egy virágüzletben dolgoztam Besztercebányán. De aztán leépítés volt, és elvesztettem a munkámat. Fél évig gondolkodtam azon, hogyan tovább, amíg el nem döntöttem. Elvégeztem egy ápolói tanfolyamot.
Miért pont az ápolás?
Mert mindig is pozitív volt a kapcsolatom az emberekkel, és ez ebben a munkában is megerősödött. Ebben kifejezetten követelmény, hogy szeressük az embereket és jól kijöjjünk velük. Ezért egy szlovák magánügynökségnél kezdtem el dolgozni, akik idősek számára keresnek gondozókat napközben néhány órára. Tetszett a munka, de keveset fizettek, ezért úgy döntöttem, hogy az Atena munkaközvetítő ügynökségen keresztül külföldre utazom.
Hogy ment önnek az idegen nyelv?
Nagyon rosszul. Soha nem tanultam németül az iskolában, így az alapoktól kellett megtanulnom azt. Vettem egy DVD-t, egy könyvet és beiratkoztam egy nyelvtanfolyamra. A vizsgák, az kínzás volt. Harmadszorra tettem le őket. Amikor a kezemben tartottam a bizonyítványt, büszke voltam magamra, de aztán egy német háztartásba kerültem, és rájöttem, hogy minden másképp van.
Mi történt?
Az ügynökség talált nekem egy német házaspárt, mindketten mozgékonyak, bármilyen komolyabb egészségügyi problémák nélkül. Megérkeztem a házukhoz, köszöntem és bemutatkoztam. Az úr az első pillanattól kezdve nagyon kedves volt, azt mondta, hogy tegeződjünk, és hívhatsz minket nagypapának és nagymamának. Leültünk, és elkezdett a családomról és a munkámról kérdezgetni.
Aztán kérdezett valamit, amit egyáltalán nem értettem, ezért csak bólintottam és mosolyogtam. A bácsi rám nézett, és azt mondta: – Nem érted, ugye? Elvörösödtem. Azt gondoltam, hogy most haza fog küldeni. De valami mással lepett meg.
Minden nap tollbamondásokat írt velem, mert németül akart tanítani. Van otthon egy vastag füzetem, amiben a napi gyakorlatok vannak. Az elején szó szerint egy vörös tenger volt, de minél többet írtunk, annál jobban értettem a német nyelvet.
Hány évesek az ön által gondozott házastársak?
82 éves a bácsi és 85 éves a néni. Sokat nevettünk tanulás közben, de mondhatom, hogy ma már sokkal jobban beszélek németül. Sokat beszélgetünk, mert mindketten kommunikatívak. Ez is sokat segít nekem.
Milyen a kapcsolatuk?
Kiváló. Azt mondják, olyan vagyok, mint a lányuk. Megszoktak engem, és minden alkalommal, amikor elmegyek, nagyon idegesek lesznek emiatt. Megtaláltuk az utat egymáshoz, mert türelmesek voltak velem. Nekem is van türelmem velük szemben, anélkül nem működne. Ebben a munkában talán ez a legfontosabb dolog, és még annál is fontosabb, hogy legyen rálátásunk.
Hogyan néz ki a napja? Milyen feladatai vannak?
Van egy olyan megállapodásunk, hogy a nagypapa elkészíti a reggelit, én fél nyolckor lemegyek, a nagymamával kimegyünk a fürdőszobába, lezuhanyozom, és segítek neki felöltözni. Aztán elolvassák a napi sajtót, és én mindig kilenckor megyek új újságot venni. Megcsinálom a pudingot, és elkezdem főzni az ebédet.
A vicces az volt, hogy a nagypapa korábban nem evett leveseket, de én megszoktam őket, főztem őket, és ő is megtanulta megenni őket. Délután leülünk kávézni és süteményt enni, aztán sétálni megyünk. Hatra hazaérünk, vacsorát készítek, vacsora után pedig bemegyek a szobámba, és egy kis időt töltök magammal. Naponta ötször adok inzulint a nagypapának, ez az egész munkám.
Szóval ön főzi az ebédeket, jó szakácsnak minősült?
A nagymama már a kezdetektől fogva azt mondta, hogy nem fogunk kísérletezni, és német ételeket fogunk főzni. Megmutatta, hogyan kell azokat elkészíteni, mert ők másképp főzik a gulyást is, mint mi Szlovákiában. Ezért minden ételt először együtt főztünk. Hozzá kellett szoknom, hogy ők szó szerint forrón szeretik az ételt. Egyszer kaptam egy panaszt, hogy hideg volt. Ott a tányérnak szó szerint gőzölögnie kell.
Mikor jött az első válság?
Az első hét után. Féltem lemenni a földszintre, mondván, hogy nem leszek képes újra beszélni. Sírtam is, de aztán azt mondtam magamnak, nyugi, jó családod van, igyekeznek megtanítani németül, ingyen tanulod a nyelvet, és teljes szabadságod van.
Eltart egy ideig, amíg megszokja az ember. Valójában ehhez a családhoz beugrásra jöttem, mert az előző ápolónak el kellett mennie. A nagypapa beleszeretett, és a nagymama azóta nagyon féltékeny volt. Szóval el tudja képzelni, milyen volt az első kapcsolatfelvételünk, végignézett rajtam, nem mosolygott.
Tudja, az előző ápolókat nem nagyon szerette, de én türelmes vagyok az emberekkel. A lényeg, hogy ne provokáljunk, és hogy megértsük az illetőt. El akartam kerülni mindenféle balhét, soha nem provokáltam, mindig bő pólókban jártam. A nagymama végül annyira megkedvelt, hogy amikor először mentem el, megfogta a kezemet, és azt mondta: De ugye visszajössz? Ugye nem hazudol nekünk? Most, amikor jönnöm kell, nem is alszik, hanem vár rám, hogy üdvözölhessen.
Voltak olyan helyzetek, amelyekből valami újat tanult?
Amikor a nagypapa és a nagymama összevesztek, rajtam vezették le. Azóta, valahányszor veszekednek, felkapom magam, és bemegyek a szobába. Szólok a bácsinak, ha végeztek, csengessen be, és lemegyek. Így elkerülöm a konfliktusokat, nem állok sem az egyik, sem a másik oldalra. Ez nagyon fontos.
Megállapítottak valamilyen szabályokat?
Minden alkalommal, amikor elmegyek, megmutatom nekik, hogy mit viszek haza. Ez az ötlet nem az ő fejükből pattant ki, nem akarják, hogy ezt tegyem, de én kiállok mellette. Volt egy rossz tapasztalatom, mert az előző családban az ápoló, akivel váltottam, ellopta a bácsi aranygyűrűjét. Senki sem vádolt meg engem, de nem szeretném, ha ez valaha is megtörténne. Ennek a szabályomnak köszönhetően lelki békében vagyok, nagyon tisztában vagyunk ezzel a kérdéssel, és ez nagyon fontos számomra.
Milyen hosszú turnusokra jár Németországba?
Három hónaposakra. Hosszú idő ez, de megbirkózom vele, mert tényleg úgy érzem, hogy ők a nagyszüleim. Nem tiltanak meg nekem semmit, nem fegyelmeznek meg, csak mindig nálam van a mobilom, amikor kimegyek. Egyszer megtörtént velem, hogy eltévedtem. A templom melletti utcákban sétáltam, és hirtelen nem tudtam, hol vagyok. Izgatottan hívtam a nagypapát, aki azt mondta, nyugodjak meg, és olvassam el az utcanevet a házon. Öt perc múlva már mellettem volt.
Milyen korig végezhető ez a munka?
Amíg van elég ereje. Nyugdíjas nők is utaznak velem külföldre. Ha életerősek, akkor az ápolással is megbirkóznak.
Felkészült arra a lehetőségre, hogy a házaspár egészségi állapota romolhat?
Igen, felkészültem. Szlovákiában egy szociális ellátó intézményben dolgoztam, ahol nagyon nehéz állapotok voltak. Gondoztam ezeket az időseket, és láttam őket meghalni. De erről is szól ez a munka, ezzel is számolni kell. A jó kapcsolatok nagyon fontosak, de a szakmaiság is. Végezze a munkát szeretettel, de tartsa be a szükséges távolságot.
Milyen ember a jó ápoló?
Határozottan toleráns és türelmes. Számolnia kell a demens emberek gondozásával, akiknek különböző állapotuk van, és nem gondolnak mindent komolyan, amit mondanak. Egy jó ápolónak őszintén szeretnie kell az embereket, ha ez nem így van, akkor a munka nyomorúságos lesz számára.
Megvan bennem az az adottság, hogy meg tudom nyerni az embereket. Még azok is, akik kezdetben távolságtartóak, egy idő után mosolyogni kezdenek. Amikor ez megtörténik, akkor törik meg a jég.
